A protestáns felekezetek részvételével tartott megemlékezésen Fischl Vilmos köszöntötte a jelenlévőket. A MEÖT főtitkára beszédében kiemelte, hogy a reformáció nem ötszáz éve megtörtént és azóta lezárt esemény, hanem ma is aktuális, jelen idejű valóság. Az evangélikus lelkész beszédében elmondta: a reformáció nem csak az egyház megújulását jelentette, hanem hatással volt a művészetre, oktatásra és az anyanyelvre is.

 

Az ünnepségen imádságot mondott Pataky Albert, a Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke. Túrmezei Erzsébet Nem tehetett másként című versét a Budapest-Fasori Evangélikus Gimnázium 12. osztályos tanulója szavalta.

 

„Szolgálatomnak egyik sarokköve, hogy meg kell erősíteni azok szerepét egyházainkban, akik úgy kapnak vezetői elhívást, ajándékokat és szolgálatot, hogy közben a polgári élet mindennapjaiban is megállják a helyüket” – fogalmazott Pásztor Zoltán. A metodista egyház laikus vezetője ünnepi beszédében a sokakra, így Luther Márton, Augustinus, Kálvin János vagy John Wesley életére is nagy hatást tett Római levelet idézve kifejtette, hogy ez a páli gondolat „olyan csomópont az Újszövetségben, ahol a teológia rendszere a mindennapok gyakorlatával találkozik.” E gondolat mentén, egyben a jelenre reflektálva Pásztor Zoltán elmondta: „Vajon a teológiai rendszerünk, a tanításunk találkozik-e a mindennapi életünk, életszentségünk gyakorlatával? Hogyan jelenik meg a kegyelem, a józanság, a hit; hogy válik valósággá Krisztus egyedülisége, mindenhatósága és szeretete a családi életünkben; az Istent dicsőítő alkotás a munkahelyi világunkban; az irgalom és a másikat különbnek tartó józan gondolkodás a közéletünkben?”

 

A reformációi négy sola – egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem, egyedül a hit – és az ehhez kapcsolódó egyedül Istené a dicsőség kapcsán Pásztor Zoltán ismertette, hogy Justo L. González amerikai metodista lelkész mindezt a sola caritas, vagyis egyedül a szolgáló szeretet felszólítással egészítette ki. A metodista laikus vezető kifejtette, hogy országunkban is sok a nélkülöző, akiket keresztényként észre kell vennünk és meg kell segítenünk. A Magyarországi Metodista Egyház laikus elöljárója megállapította, hogy a Krisztus-hitből fakadóan a javak felhalmozása helyett a szociális felelősségvállalás korunk feladata.

 

Az alkalmon közreműködött a Fóti Baptista Fúvóskar. Az ünnepség végén a jelenlévő protestáns felekezetek lelkészei áldást mondtak, valamint egy-egy virágot helyeztek el a reformációi emlékmű talapzatánál. Egyházunk részéről a MEÖT főtitkárán túl áldást mondtak a fasori gyülekezet lelkészei, Aradi György és Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin.

 

Szöveg és fotó: Galambos Ádám 

Forrás: https://www.evangelikus.hu/