„A reformációra való emlékezés sem mentes az emlékezések és a közösségi emlékezet általános természetétől. Kihívást jelent. A kihívás pedig nem kevesebb, mint az, hogy meg kell fogalmazni: mi is a reformáció mai üzenete? S ez az üzenet legalább annyira szól az emlékezőről, mint az emlékezet tárgyáról” – mondta a főtitkár.
Kiemelte, hogy a reformáció elsősorban európai ügy. Beszédét azzal zárta, hogy meg kell újulnia Európának, és nincs megújulás az eredethez való folytonos visszatérés nélkül.
A beszéd után bemutatásra került Vereb Vean András rendező dokumentumfilmje, mely a fasori evangélikus templom felújításának több éves folyamatát követte végig. A felújítást a Reformáció 500. jubileumi évfordulója után kezdték el. A gyülekezetet az a reformációi gondolkodás vezette, hogy a megújítást nemcsak az emberben, hanem az egyházon is el kell kezdeni.
A film a munkálatok részletei mellett bemutatja a lebonyolításban meghatározó szerepet játszó Aradi György lelkész erőfeszítéseit, s betekintést nyújt az építkezés mellett a gyülekezetépítés nem kevésbé küzdelmes mindennapjaiba is.
Forrás: Evangélikus.hu