„Legyünk hordozó, kitartó és egyetértő egyház!” – Reformációi ökumenikus istentisztelet

 

Budapest – A reformáció hónapja programsorozat keretében, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa szervezésében a budapesti Wesselényi utcai baptista imaházban tartottak ökumenikus hálaadó istentiszteletet október 27-én.

„A reformáció ünnepe arra emlékeztet, hogy ha Isten népe rossz irányba kanyarodik, Isten akkor is gondoskodik arról, hogy legyenek olyan emberek, akik keresik az »életet« és megtalálják azt” – fogalmazott köszöntő beszédében Kübler János. A baptista lelkipásztor a reformáció jelen idejű kihívásával kapcsolatban elmondta, hogy annak üzenetére ma is felelősséggel kell tekinteni. „Mindig ragaszkodjunk az igéhez, Isten szeretetéhez! Őrizzük meg azt a szeretetközösséget, melyet Isten munkál a Szentlélek által!” – hangsúlyozta Kübler.

 

„Köszönjük, hogy az ige hozott életet a mi életünkbe” – fogalmazott hálaadó imádságában Pataky Albert. A Magyarországi Pünkösdi Egyház elnöke hozzátette: „A reformáció ne csak egy emlék legyen, hanem naponkénti valóság!”

 

Az ünnepi istentisztelet igehirdetési alapigéjét (Róm 15, 1-6) Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke olvasta fel. 
Az igehirdetés szolgálatát Khaled A. László végezte. A Magyarországi Metodista Egyház szuperintendense a Római levéllel kapcsolatban kiemelte, hogy ez a szentírási könyv többek között Augustinust az életváltozás felé, Luther Mártont a kegyelem felfedezésére és megértésére hívta, John Wesley pedig e páli levél által értette meg, hogy Jézus milyen változást tud hozni az ember szívébe. A szuperintendens a reformációi négy sola – egyedül Krisztus, egyedül a Szentírás, egyedül a kegyelem, egyedül a hit – kapcsán kiemelte: a ma emberének is erre kell tekintenie, ha jövőt akar.”

 

Khaled A. László a páli levél alapján kiemelte: „Legyünk hordozó, kitartó és egyetértő egyház!” Az igehirdető hangsúlyozta, hogy Isten útjáról ma is könnyű letérni, ugyanakkor vannak előttünk példák, akik a nehézségek, akár az üldöztetés ellenére is a jézusi utat követték. E tekintetben a szuperintendens példaként említette a Budakeszin épülő evangélikus templomot, melynek tartóoszlopain keresztény mártírok nevei lesznek olvashatóak. Wolfhart Pannenberg evangélikus teológus megállapítására hivatkozva – „Hasadt világban élünk, gondoskodásra szorulunk.” – Khaled megállapította: „A világ hasadtsága közben az isteni beavatkozásra, gondoskodásra van szükségünk, hogy életet tudjunk építeni.” Ezért ne önmagunkra vagy homokra építsünk, hanem lássuk meg Jézus életén keresztül, hogy az Úr akaratát elfogadva tudjuk jó alapra helyezni életünket – állapította meg az igehirdető. Khaled A. László beszédében kitért a keresztény egységre, hangsúlyozva, hogy Istennek nem a különbözőség, hanem a Krisztusban való egység megtalálása és megélése a tetsző.

 

A keresztény egység megélhető jeleként a jelenlévők közösen vettek úrvacsorát. Az úrvacsora liturgiáját a jelenlévő felekezetek lelkipásztorainak szolgálatával Fischl Vilmos evangélikus lelkész, a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának (MEÖT) főtitkára végezte. Az istentisztelet a felekezetek lelkészeinek áldásmondásaival ért véget. Egyházunk részéről a MEÖT főtitkár és Magyarkuti Gyuláné Tóth Katalin, a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség másodlelkésze áldotta meg a jelenlévőket.

Az ökumenikus istentiszteleten közreműködött Pálúr János orgonaművész, illetve a baptista gyülekezet zenekara is.

 

Szöveg és fotó: Galambos Ádám

Forrás: https://www.evangelikus.hu/